Menü

Képzőművészeti intézmény: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Mű paraméterei

Mű bemutatása

Föld színekkel harmonizálva, a fő karakterek előtérbe helyezésével, a mű a közismert jelenetet mutatja be a maga egyszerűségében. Márton, arcán a jóakarat tükrével, feje körötti glóriával az események előremutatását jelképezi. Emellett az említett nincstelen hálás arccal térdelve jelenik meg a képen, magát fehér ruhával takarva, amely pedig a Tisztaság jelképe, Jézus urunkra utal vissza. Ezek által könnyebben bevonhatóak azon szemlélők, akik még nem ismerik Szent Márton legendáját.

Alkotó bemutatkozása

Korsós Karolina vagyok, 19 éves. Idén kezdtem tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Képi ábrázolás szakán. Közel 10 éve kóstoltam bele először a festészetbe, és azóta is fokozott szenvedéllyel foglalkozom vele. A harmonikus föld illetve természetes színek kedvelőjeként, képeim a realisztikus világ felé közelítenek, mintsem egy avantgard stílusirányzat felé, és úgy vélem ez által a munkáim többet elmondanak rólam a szavaknál.

Galéria

megosztás Ossza meg barátaival, ismerőseivel:

Frissítettük adatvédelmi szabályzatunkat. Oldalunk sütiket használ. Részletek...

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás