Minél öregebb a bor, annál jobb?
Évjáratok és tévhitek
A fogyasztói érdeklődést kutatók azt vélik, rövid és célzott információkat kell eljuttatni a vásárlókhoz. A média szeret túlozni és leegyszerűsíteni, a kettősség sok félreértést szülhet. Nincs időnk sok mindennek utána olvasni, mindent leellenőrizni, viszont a jól hangzó mondatokat, állításokat, főleg, ha sokszor halljuk őket, megjegyezzük és akár vissza is tudjuk mondani egy-egy arra alkalmas élethelyzetben. Például, hogy a jó bor minél idősebb, annál jobb lesz. De van ezekben a mondatokban igazság? Következzen egy csokor a boros tévhitekről, koncentráljunk ezúttal az évjáratokra!
Mikor a legjobb a rozé?
Csak az ideit, csak a frisset vedd meg! Kihallgatom vásárlótársaimat. A szupermarket borospolcait nézegetem, rutinból, mert vásárolni bort most nem fogok, ki is dobnának otthonról, meg a borospolcokra sem fér már újabb palack. De azért ha már egyedül vásárolok, hagyok időt a bámészkodásnak, szombat reggel van, a család még otthon alszik.
Rozéból tényleg csak a friss a jó? Egyre korábban jönnek ki a friss, primőr rozék, néhány éve még csak novemberre jelentek meg, mára már szeptember elején büszkén hirdetik a ropogós rozét a gazdák. Csak a friss a jó, vagy jó egyáltalán ez a nagyon korai borozás?
Van valami belülről fakadó türelmetlenség bennünk, amit ha némi versenyszellemmel kombinálunk, könnyen korai rozé lesz belőle. A fogyasztónak már szüret előtt kellene a friss, az újbor, a kereskedő naponta hívja a borászt, küldi az üzeneteket, a borász meg kénytelen-kelletlen kötélnek áll, a bevétel nagy úr, nem csak pandémiás időkben.
Így lesz egyre korábban újborunk, ami friss, ropogós, van benne izgalom, de csak ideig-óráig. A bor természetes folyamatok révén lesz időtálló, a gyorsított eljárásoknak az eltarthatóság, az érlelhetőség a kárvallottja. Bár rozét érlelni senki se szeretne, így a nagyon friss rozékat mielőbb fogyasszuk el. Amelyek azonban később jelennek meg, ott már érdemes hónapokban gondolkodni, akár kartonszámra bevásárolni.
De vajon van-e olyan rozé, ami nem csak egynyári virág és akár évekig élvezhető? Ha a boltok polcain keresgélünk, kevés ilyent találunk. A legtöbb magyar rozé rövid távra, egész gyakran direkt fröccsbornak készül. A kivételek azonban önállóan és hosszabb ideig is élvezhetők, vannak kísérletek a héjon tartási idővel, a hordóhasználattal, seprőn tartással, miegyébbel, hogy komolyabb borok is készüljenek a rozéuniverzum egyes szegleteiben.
Portugieser – csak Márton-napi bor?
A portugieser (vagy ahogy egykoron hívták, a kékoportó, alias oportó) évszázadokon át alapozta meg a villányi gazdák fogyasztását és bevételét. A kilencvenes években azonban fordult vele a világ, előtérbe kerültek a nagy nemzetközi fajták és a háttérbe szorított portugieser a Márton-napi libavacsorák állandó szereplőjévé vált. Ez az a fajta, amely képes arra, hogy már novemberben frissességet, gyümölcsösséget, borosságot is mutasson, de ne ragadjunk le itt.
Egy részét megisszuk ugyan frissen, de a primőrön túli oportó-világ sokkal izgalmasabb. A szüret utáni év elsőharmadában megjelenő portugieserek hosszabb távon élvezhetők, palackérlelést mutatnak, akár évekre eltehetők, jó, nem évtizedekben mérjük az érlelhetőséget, de az csak ritka boroknak adatik meg, erről majd később.
A gyümölcsös, könnyed, jó savú portugieserből sok termelő esetében bátran leemelhetjük az eggyel korábbi évjáratot is, sokszor meglephet bennünket a bor minősége, abszolút pozitív értelemben.
A Portugieser du Monde, a fajta világbajnokságának főszervezőjeként hét éven át kóstolhattam a világ legjobb kékoportóit és nagyszerű élményekben volt részem. Nagyon sok olyan 5-10 éves bort találtunk, amelyek egyedülálló kóstolási tapasztalatokban részesítettek, de arra is akadt példa, hogy a nyolcvanas évekből még működő oportót bonthattunk.
Ráadásul egyre több pincészet gondolkodik, persze megfelelő évjárat esetén válogatásokban, ahol egy kicsit a fajta mélységeire is idő jut, amikor a különcségekre is beleférnek és izgalmas borok jönnek létre, volt már példa Villányban pezsgőre, édes desszertborra vagy akár hosszú hónapokon át hordózott, vastag vörösborokra is. És mindegyik működött!
Fektessünk be, fektessük el!
No de nézzük meg azt is, valójában mit érdemes elfektetni. Ha őszinték szeretnénk lenni, ezt előre szinte senki sem tudja megmondani minden borról. Azt nagyjából tudjuk, hogy mondjuk egy tokaji aszú (jó pincészetből, jó évjáratból) több évtizedes érlelési potenciállal bír. De mennyit bírnak a vörösborok?
Villányban a nyolcvanas évek vége óta kóstolhatjuk a családi pincészetek minőségi borait, így alig három évtizedes az a tapasztalat, amivel rendelkezünk. De ennyi is elég volt arra, hogy az már kiderült: a kiemelkedő villányi borok, a nagy vörösborok, igazándiból olyan 3-5 éves koruktól kezdve mutatják meg szebbik arcukat, de általában 8-10 évesen érik el azt a szépséget, ami kiemelkedő borok esetében akár 15-20 éves korukig is ott marad bennük.
A személyes élményeim közül az érlelhetőséget Villányban leginkább Tiffán Ede 1967-es cabernet franc-ja mutatta meg, amiből már csak alig pár palack létezik, és ami még az egykori kombinát keretein belül készült el, szűztermésként. Ötvenegy éves korában kóstoltuk meg nemzetközi szakírókkal és ott mindenki elhitte, miért Villány a fajta igazi otthona.
Vagy ilyen aha-élményt adott egy Pécsi Borozó kóstolónkon a Bock Capella 2007. Tizenkét évesen olyan csúcson volt, ami az egyik legnagyszerűbb élményt adta, ahogy kiteljesedett és ahogy utána a maradék palackot elkóstolgatva egyre izgalmasabb lett, egyre több réteget mutatott meg. Azóta nem is kóstoltam, nehogy megtörjön a legenda varázsa, de biztos vagyok benne, hogy még mindig nagy élmény lehet.
A világban készített borok 85-90 százaléka azonban olyan bor, amit 1-2 éven belüli fogyasztásra készítettek. Van olyan 8-12 százalék, itt a borokat már akár 3-8 évig is érlelhetjük, fejlődhetnek, ritka esetekben túl is teljesíthetik a várakozásainkat. És van az a 2-3 százalék, ami miatt igazán érdemes borokkal foglalkozni, amelyek akár évtizedekig is eltarthatók és élvezhetők.
Hogy mi tartozik ebbe a 2-3 százalékba? Nos, ezt előre nem mindig lehet megmondani. A borjedik, a Master of Wine-ok talán jobban tudnak prognózist adni. Jómagam azt mondhatom, hogy egy harmonikus, jól strukturált, nem túl alacsony alkoholtartalmú (mondjuk 12 % felett), nem túl alacsony savakkal rendelkező bor jó eséllyel indul, amihez az is kell, hogy már fiatal korában ne érezzünk benne semmiféle hiányosságot.
Villányban az átlagosan nagyobb az esély arra, hogy érlelhető vörösborokat kapjunk, kóstoljunk, hallgassuk meg a vendéglátónkat és próbálkozzunk egy nekünk tetsző bort eltenni, egy-két kartonnal akár és negyedévente, félévente elővenni, bontani, megfigyelni, ahogy érik, ahogy fejlődik. Játéknak sem utolsó…
Győrffy Zoltán